Ahogy azt szeptemberben ígértük, lehetőségeinkhez mérten támogatjuk azokat a szervezeteket, akik önerőből igyekeznek fenntartani magukat azért, hogy másokat segíthessenek. A dolog szépsége, hogy a vásárlásaitokkal Ti magatok is segítséget nyújtotok, mi ehhez csak a lehetőséget biztosítjuk.
Októberben a Debreceni Reménysugár Gyermekotthon munkáját támogattuk adományunkkal.
Nem csak mi, hanem Ti is! Köszönjük szépen a nevükben is Nektek!
Munkájukról bővebben egy előző posztunkban, vagy ITT olvashattatok.
Novemberben egy debreceni civilszervezetet választottunk. Hogy kik ők? Engedjétek meg, hogy pár mondatban bemutassuk őket, valamint munkájukat:
Támogatottunk a 2015-ben létrejött Debrecen Bike Maffia civilszervezet.
“A Bike Maffia kezdeményezés alapvető célja olyan szociális segítségnyújtás a rászorulók számára, amely teljes mértékben átlátható, önkéntes munkán alapszik és elsősorban önzetlen. A segítségnyújtásban hajlék nélkül élők, rászoruló nagy- és kis családok, menhelyeken és befogadó intézményekben élő hátrányos helyzetűek részesülnek elsősorban. Úgy gondoljuk a segítségnyújtás számukra bármiben kifejezhető: élelmiszer, készétel, tisztálkodó szerek, ruhák, játékok, stb.
Célunk továbbá, hogy ezt a gondolkodásmódot továbbadjuk, mellyel egy gondolkodó felelősségteljes társaságot alakítunk ki. Hosszú távú célunk, a jelenleg tapasztalható negatív életszemlélet és viselkedésformák balanszírozása, a következő generációk felelősségre tanítása, az elesettekre való odafigyelés égisze alatt.
Miben más ez, mint a hasonló kezdeményezések?
Az akcióinkat főként bringával bonyolítjuk, tehát a világon elsőként integráltuk a kerékpárt a szociális munkába.
Miért csináljuk ezt?
Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok nem reménytelenek, amit a budapesti kezdeményezés be is bizonyított, igenis képesek odafigyelést és szociális érzékenységet produkálni, csak meg kell számukra mutatni ezt hogyan kell. Így mi ehhez egy állandó platformot biztosítunk.
Be akarjuk bizonyítani, hogy bárki képes segíteni és senki sem érdemli meg, hogy rossz körülmények között éljen a sorsára hagyva.”
Ottjártunkkor épp közös főzés kezdődött a rászorulóknak. Mialatt készülődtek, kaptunk néhány javaslatot arra nézve, hogy kik lehetnének a további támogatottak. Megdöbbentő volt, hogy kapásból elsoroltak 5-6 hasonló szervezetet, a decemberi támogatottunk ezek közül fog kikerülni, mégegyszer köszi a tippekért!
Ha Ti is szimpátiát éreztek irántuk, ha szeretnétek valami hasznos és önzetlen dologban résztvenni, ha támogatnátok őket, akkor az alábbi elérhetőségeken tudjátok felvenni velük a kapcsolatot:
Debrecen, Baross Gábor utca 16.
debrecenbikemaffia@gmail.com
(30) 680 5942
www.facebook.com/debrecenbikemaffia/